Kovácsi stoppos

Lassan két hónapja stoppolok (na jó, addig még van egy hetem), és az eddigi összesítés alapján meglepően jók a tapasztalataim. Tény, hogy Nagykovácsival szerencsém van, bizalmasabbak is az emberek, de mégis nehezebb és rosszabb reggelekre számítottam. Egyetlen egy alkalommal szálltam azóta buszra azért, mert nem vettek fel 10 perc alatt, de erre is van jó magyarázat: iskolaszünet volt és nagyon kihaltak voltak az utcák, alig járt autó, így jobbnak láttam nem várni tovább és a buszra felszálltam, majd lyukasztottam egy jegyet. Ez egyébként vicces volt, mert nem akartam hátráltatni az embereket, ezért nem a sofőr szeme előtt lyukasztottam, hanem az egyel hátrébb lévő lyukasztónál, ami miatt kaptam is a beszólást. Látszik, hogy gyakorlatlan vagyok az első ajtós felszállásnál. :)

Visszatérve az eddigi összegzésre: az emberek nyitottak és sokkal sokkal kedvesebbek, mint a bkv-n. Szeretnek (na nem mindenki) beszélgetni, érdeklődőek. Itt jegyezném meg a tömegközlekedést használók védelmére, hogy én is mufurcabb vagyok a bkv-n:
- Késik a rohadt busz...
- Túl hideg van / túl meleg van, és még büdös is!
- Menj már arrébb, miért löksz fel a táskáddal??
- Miért nem mész beljebb?? stb.

Sok jó ember kis helyen is elfér, de hamar megutálják egymást! :)

Persze kocsival is vannak problémás helyzetek:
- Minek mész 40-nel?? (40-es táblánál történt)
- Menj már gyorsabban!
- Na, a hülye le akar tolni, hát mindjárt befékezek, aztán megtanulja!!
- Kérvényt nyújtsak be, hogy végre elindulj? Nem jön senki jobbról kicsihuszár!

De a kocsiban mégis a saját kis birodalmadban vagy: olyan a tisztaság, ahogy te gondoskodsz róla, és ami nagyon fontos: nem másznak bele a személyes teredbe, az aurádba.

Tegnap egy kedves családdal utaztam reggel, anyuka vezetett, tinédzser lánya az anyós ülésen, fia pedig hátul középen. Én is beültem hátra a sofőr mögé és jól éreztem magam, jól indult a reggelem. Jót beszélgettünk, egy kicsit angoloztunk is. Anyuka és lánya angol nyelvvizsgára készülnek, és a bűvös kérdéses mondat így hangzott: Zsuzsa azt mondta, hogy ha ki sütött volna a nap, akkor elment volna futni. Hát mindenki hebegett habogott és a nyelvtan fodros bugyros zugaiba merülve hirtelenjében mindhárman megbuktunk. :) A végén azt hiszem egy ilyen lett belőle: Zsuzsa said that if the sun would shine ... és itt abba is hagytuk, mondván, hogy á, ez nem jó így. :) Amikor a gyerekek közben kiszálltak, Piroskával, az anyukával megbeszéltük, hogy igen, ideje lenne már elkezdeni futni, hisz itt a jó idő, majd ajánlott is egy jó útvonalat a Muflonitató irányában. Majd meglesem szerintem, bár még a Muflonitatót sem láttam, ez egy Nagykovácsiban híres büfé, a Zsíros-hegyen.

Az igazat megvallva szeretek stoppolni. Egyrészt érdekes és szimpi emberekkel találkozom, másrészt kocsival jutok el a villamosig, vagy akár a Széll Kálmán térig is, ami - még ha dugó is van - gyorsabb és kényelmesebb, mint a BKV. Oké, volt már, hogy szinte semmit nem beszéltünk a sofőrömmel és igazából el sem tudtunk kezdeni kommunikálni, de szerintem ez érthető és normális: reggel van, álmos vagyok és különbenis... :)

Tudom, hogy nem jut el a blogom (egyelőre!) az illetékesekhez, de ezúton is köszönöm és nagyon hálás vagyok Nagykovácsi lakosságának, hogy ennyien felvesznek és igenis törődnek a stopposokkal! :)

Elég rég nem jelentkeztem sajnos új bejegyzéssel, igazából alkotói válságban szenvedtem (vagy csak szimplán lusta voltam, magam sem tudom).

Sok esemény nem is történt, nem voltak egetverő, világotmegváltó beszélgetések, bár sok szimpatikus (és néhány antipatikus) embert ismertem meg.

Két sofőrt emelnék ki a szürke ismeretlenségből: az egyik egy nagyon szimpi Javier Bardem -típusú fickó volt, akivel arról beszélgettünk, hogy miért nem veszik fel a stopposokat sokan. Sofőröm kiemelt hozzászólása arra a felvetésemre, hogy félnek: "Én mitől féljek? Hogy megerőszakolnak? Az én koromban annak már csak örülhet az ember!" :) Hozzáteszem, nem gondolom, hogy a kb. 40 éves kor már az a kor lenne, de jót nevettem rajta és megragadt bennem. Egyébként valami elég kapós terepjáróval voltunk, amit szintén női szemmel sikerült megnéznem: fehér. (Igen, tudom, hogy ez nem a márkája!!!) :D

Javier (sajnos nem tudom a nevét) egyébként, ha jól emlékszem a mosógép businessben van, és utunk alatt sikerült végighallgatnom egy telefonbeszélgetést, amit az asszisztensével (legalábbis erre a következtetésre jutottam) folytatott. Mivel totálisan kínai volt, amit hallottam (nem fog elkészülni a 2500, írjátok bele a tervezetbe a blablablát, stb stb), ezért kérdeztem rá a foglalkozására, mert igazából ötletem sem volt. A blablabla olyan szavak tömkelege volt, ami nagyon szakzsargon lehetett, de már nem is emlékszem rájuk. Mindenesetre tényleg jól indult a reggelem Javierrel, akivel még a bordeaux-i dogjáról is beszéltünk ("minden fűszál vigyázban áll a kertben, amikor a kutya a sarokból figyeli, ahogy játszanak a gyerekek"). :)

Másik kedvelt sofőröm Gyurka Fábián volt, akivel az élet nagy dolgairól beszélgettünk (mik is azok?) :)

Fábián egy néptáncos Moldvából, aki a csángó néptánc hagyományörzője (és ha jól emlékszem tanítja is). Bejárta vele Európát, mégis egy nagyon szerény és tisztelettudó fiatalemberről van szó, és azt is megtudtam róla, hogy kilenc testvére van. Nagykovácsiban lakik az egyik bátyja, nála volt aznap (kivételesen nem reggel jöttem stoppal, hanem késő délután, mert édesanyámékhoz mentem le, Csemőre). Fábiánnal az utunk végén bemutatkoztunk egymásnak, ezért is tudom a nevét. Igazából illene mindig bemutatkoznom.

Tegnap reggel is próbálkoztam a stoppolással, de 10 perc alatt nem vettek fel - mert iskolaszünet van (tavaszi) és eléggé kihalt lett Nagykovácsi autóforgalom szempontjából - úgyhogy felszálltam a buszra és lyukasztottam jegyet (volt nálam még egy). Egész rég jöttem busszal befele, de ez a járat is meglehetősen kihalt volt most, hogy nincsenek a diákok. Dugó sincsen reggel, úgyhogy egész kényelmes így bejárni, bár így több mint egy óra volt bejutni.

Ma reggel is kiálltam stoppolni, mert sajnos a buszjegyem elfogyott, a büdzsé pedig eléggé véges, sajnos párom két hónapja nem talál magának munkát (ha esetleg valaki kompetens olvasná ezt az eldugott bejegyzést: párom mobil QA tesztelőként dolgozott és nagyon jó abban, már-már sztahanovista jelleggel, úgyhogy ne habozzon a kedves olvasó megkeresni :P ). Jó-jó, minden alkalmat meg kell ragadni, sosem tudhatom...

Szóval szerencsémre a kihalt utcákon furikázó néhány személyautóból fel is vett az egyik néhány perc várakozás után: Miklós az önkéntes tűzoltó és polgárőr (remélem jól emlékszem). Időközben egy másik stoppost is felvett Miklós, akit nem először vett fel. A hölgy Kőbányára tartott, ami miatt minden elismerésem. Mindig sír a szám, hogy a Váci utcáig kell járnom, de a KÖKI-ig sem lehet egyszerű bejárni minden nap.

Ma reggel Budagyöngyéig jöttem autóval és hamar be is értem a munkahelyemre, ami mindig okot ad egy kis örömre. Mennyivel jobb így bejárni. :) Szinte már-már örülök annak, hogy rákényszerültem a stoppolásra. Jó, tudom, a kényszerülés szó erős, mert akár meg is vehetném a bérletet, de nem szeretném. Jobb ez így. Kicsit javítunk az autók kihasználtságán, hiszen rengetegen járnak egyedül. Kár, hogy nálunk nincs nagyobb kultúrája a stoppolásnak, mert tényleg hasznos dolog. Csak hát ugye, ahogy Javierrel is beszéltem, sokan félnek. Nem mindenki nagy és erős. :)

Szakad a hó. Gyönyörűen, lassan, nagy pelyhekben. Tudom, hogy az autósok és a BKV rémálma, de akkor is csodálatos dolognak tartom. Lélekmelengető számomra. 

Mire leértem a kijelölt helyemre, már rajtam is megmaradt a hó. Kilógó hajtincseim fehérbe öltöztek. :)

Felemelt ujjal vártam mai jótevőmet, aki rekordsebességgel érkezett: nagyjából az 5. autós fel is vett. 

Kedves, fiatal, 32 körüli szimpatikus hölgy volt egy 7személyes Toyota Corollával. Adyligetig beszéltük meg az utat, mert még Hűvösvölgy előtt fordul el Biatorbágy irányába. Ott dolgozik minőségellenőrként. Bevallottam neki, hogy nem egészen tudom, hogy mit takar ez a munka, erre csak nevetett, hogy rengeteg papírmunka. :) Nagyon mosolygós, vidám természete volt, egészen feldobta a reggelemet. :)

Volt szomorú téma is, pl. hogy egy hónapos volt a pici fiuk, amikor a férjét kirúgták a munkahelyéről. Meséltem, hogy sajnos páromat egy hete rúgták ki, ami hidegzuhanyként ért minket, hisz meg voltak vele elégedve, de sajnos ilyen az élet, semmi sem biztos, semmi sem örök. 

A sofőröm azt is mesélte, hogy most egy éves a fiuk, és sajnos alig lehet vele, mert muszáj bejárnia dolgozni, a férje azóta sem talált állást. 

Látszódott a mosolya mögött, hogy belül szenved, amiért nem tölthet elég időt gyermekével. Mégis tiszteletre méltó, hogy igyekszik erős lenni és helytállni. 

Az időt annyira elbeszélgettük, hogy Adyliget után szálltam ki a kocsiból, de szerencsére még a körforgalom előtt, ahol letérne Biatorbágy irányába, úgyhogy az Ady lépcsőnél vártam a 63-as buszt. A képet is ott készítettem. 

10 perc várakozás után végre megjött a busz, amire felszálltam, felmutattam a Budapest bérletem és már robogtunk isHűvösvölgy felé.

Élveztem a mai utat, nagyon kellemes beszélgetőpartnernek bizonyult a nő, ráadásul úgy köszönt el, hogy biztosan találkozunk még. :)

Remélem... :)

Elég ramatyul indult a reggelem: a téli kabátomat - működőképes zipzár hiányában - nagy bőszen gomboltam be, amikor a középső gombja kilőtt, mint egy szovjet rakéta... Remek, akkor ma fázni fogok. A felső gombot összeillesztve indultam útnak, de még előtte gyorsan lecseréltem a fülhallgatómon a pamacsot (napok óta próbálkozom, hogy jól szóljon a samu fülhallgatóm és ezért hajlandó vagyok a lakásban megtalálható összes pamacsot kipróbálni), szóval feltettem a tönkrement skullcandym pamacsát, tudva, hogy ez biztosan tökéletes lesz, jól fog szólni, érzem egyszerűen! Hogy is ne szólna tökéletesen, amikor is ugyanezzel a pamaccsal a skullcandy tökéletesen illeszkedett a fülembe. Útnak indultam tehát a középső gombom nélkül, de az új pamaccsal a fülhallgatómon, próbáltam sietni, mert késésben voltam.

Amint kiértem a kapun, szabaddá váltak kezeim (nyit-zár-kulcseltesz-kapubehúz), már babráltam is a fülessel. Zene elindít, mosolyog, süt a nap, majd egy ilyen bakelit-lemez-lekeverés-hang az életem filmjében: a fülhallgató nem illeszkedik. Azért olyan óriási probléma ez számomra, mert ha nem passzol a fülembe, akkor olyan szépen tud szólni a zene, mint amilyen csodás a hangja egy szegedi gyári hegedűnek...

Szóval madárcsicsergős-napsütéses reggelemben gyalogoltam kijelölt stoppos helyem irányába, megálltam az út szélén (na nem mint egy prosti, hanem mint egy kultúrált stoppos) :) , majd egy percen belül meg is állt egy áruszállító járgány. Ne kérdezd mi, nem tudom. Nagy fehér és valami kaját vagyis inkább kajaalapanyagot szállíthatott. Az rendben van, hogy egy személygépjárműt illik felismerni külsejéről, de egy nagy fehér téglatestet nem hiszem... :)

A fickó, 45 éves forma, nem igazán tűnt elégedettnek az életével. Van egy 20 éves fia, aki informatikus, és ahogy a szavaiból kivettem, nem igazán életre való. Konkrétan a sztori úgy hangzott, hogy a kimosott ruháit az ágyra teszi az anyukája, amit a srác áttesz a székre, majd ha a székbe akar ülni, akkor vissza az ágyra, és így tovább... Tehát nem a szekrénybe. Az nem megy. Nem tudom, fura volt az is, ahogy beszélt róla (nem igazán áradt belőle sem a szeretet, sem a büszkeség), pedig végülis egy 20 éves informatikusról van szó, aki dolgozik, ez manapság szerintem nem kis dolog. Sok olyan embert ismertem, aki csak azért tanult tovább, mert anyu-apu úgyis fizeti és addig sem kell dolgoznia.

Egyébként az utunk a János Kórházhoz vezetett, a következő kiszállítási pontja volt az a kedves sofőrömnek.

Szóba került a külföldi munka, említettem neki, hogy szívesen kimennék, talán lehetőség is lenne rá, majd mesélni kezdett a hugáról, aki jelenleg New Yorkban él az amerikai hamburgerreklámarc-férjével, akihez csak a zöldkártyáért ment hozzá, és szép összeget fizetett. Ez jó pár éve történt, azóta egymásba is szerettek és most boldogan élnek. Az 50 kilós, magas, magyar lányka és a 130 kilós, alacsony, amerikai fickó. A szerelem nem ismer határokat. :)

A lány egyébként angol tudás nélkül ment ki, először Írországba, majd Angliába, végül az USÁban kötött ki. Van, akinek bejön, van akinek nem. Igazából talán talpraesettség, lendület és leginkább szerencse kérdése a dolog.

A Nagyhíd utáni szakasznál eléggé kezdett beállni a forgalom, így elköszöntem csütörtöki vezetőmtől, hálásan megköszöntem, hogy felvett, majd a Kelemen László utcánál kiszálltam.

Egyre többet gondolkodom azon, hogy milyen furcsák ezek a napi-ismerettségek. 20-30 percet együtt megyek valakivel, akivel beszélgetek. Érdekes megfigyelni, hogy ki mit ad ki, mibe enged belenézni egy idegent és milyen képet fest a másikról. Apró történetek a világ embereitől. Ilyenkor eszmél rá az ember arra, amit egyébként tud, csak nem annyira foglalkozik vele: minden ember individuum és minden embernek megvannak a saját fontos problémái. Ami lehet, hogy másnak semmiségnek tűnik, de az ő helyében ő is sokat foglalkozna vele. Minden csak azon múlik, hogy hogyan éljük meg a problémákat: bajnak vagy kezelendő feladatnak tekintjük-e azokat.

Lehet, hogy ma túl sokat gondolkodom.... :)

Ma kellett vagy 10 perc várakozás, mire felvett egy kedves stoppos, de nagyon sokan mutogattak. Hogy mit, arra nem sikerült rájönnöm sajnos. Talán az lehet a megoldás, hogy nem mennek nagyon beljebb, hanem Kovácsiban maradnak. Volt egy Renault Kangoos fickó, aki felvett volna, de Budakeszi fele ment. Időközben beugrott, hogy az is jó lett volna, mert igazából Budapest határán belülre kell csak jutnom, ami ezen a szakaszon Adyligetet jelenti. Sebaj, ismét okosabb lettem. :)

Mai sofőröm egy 35 körüli férfi volt, egy '97-es Renault Clioval. A visszapillantóról lelógó királylányos rajz arra utalt, hogy van egy kislánya. Beszélgetésünk alatt az is kiderült, hogy két lány büszke apukájáról van szó. 

A Clios szerint havi 20ezerből bejárhatnék minden nap Adyligetig vagy talán Hűvösvölgyig is. 

Valahogy úgy érzem, az emberek nem igazán BKV pártiak, de ez persze még nem egy releváns megállapítás. Meg talán sok ész sem kell ahhoz, hogy tudjam, hogy a kényelem erős szempont.

Mai utazásom szintén a Nagyhídig tartott, egy pici dugó volt útközben, de még így is jóval előbb jutok be a munkahelyemre, mintha buszoztam volna. 

Mai vezetőmnek ezúton köszönöm az utat és jó volt hallani, hogy ezen a szakaszon ő is fel szokta venni a stopposokat. Még egy pont a stoppolás mellett. :)

Február 16., szombat óta csak az első ajtón van felszállás a nagykovácsi buszra (63-as), úgyhogy ma reggel el is kezdődött stoppos kalandom. Éppen láttam elmenni egy buszt, amin valóban ott volt az első ajtónál a biztonsági szolgálat, és mindaddig nem nyílt ki a többi ajtó, amíg fel nem szálltak elől az utasok. Állt is vagy két percet a busz a megállóban. Előre látom, hogy milyen hőbörgések lehetnek/lesznek, aztán szépen mindenki megszokja az új helyzetet. 

Szóval beálltam az út szélére, pontosan oda, ahol már majdnem mindenki Hűvösvölgy irányába megy. Szemben egy mellékutca (akik a belsőbb utcákból jönnek lefele), mellettem a főút. Nagyjából 5 perc kitartó ujjfeltartás után meg is állt egy piros Ford (talán fiesta, de ígérem legközelebb jobban figyelek). A vezető hölgy, 30-35 körüli szimpatikus nő, feloldotta a centrálzárat, majd beszálltam. Hátul a 3 éves csöppség lesett, hogy mi történik, de útközben kiderült, hogy nem én vagyok az első delikvens. Az is kiderült, hogy a picur 5 hét után most megy először oviba, mert betegen nyomta az ágyat. 

Szóval kellemes tempóban mentünk az ovi irányába, a Kelemen László utca felé. Nagykovácsi ovijába nem vették fel a gyereket, úgyhogy minden nap be kell vinni odáig. 

Meg kell jegyeznem, hogy egy picit félek egyes vezetőktől, de a nő kifejezetten jól vezetett. Az a tempós, de kellemes stílus. :)

Egyébként jogsim 10 éve van, csak a kocsi nem jött még össze, de előbb utóbb aktuálissá válik. 

Az útra visszatérve, a nő teljesen ledöbbent, hogy mennyibe kerül a bérlet. Azt mondta, ő nagyjából 30k-t költ havonta a kocsira, ami két személynél már megérné. Nem beszélve arról, hogy szabadabb vagy és ha messzebbre mennél is kényelmesebb. Szüleim Csemőn élnek egy gyönyörű tanyán, hozzájuk lejutni nagyjából 3 óra, ez költségben úgy nézne ki, hogy: nagykovácsi bérlet (vagy jegy), Budapest bérlet, ami amúgy is van, vonatjegy 1500 Ft, plusz kocsival kijönnek értem Ceglédig. Ez saját kocsival nagyjából 2500 Ft és 1,5-2 óra lenne, ami nem biztos, hogy jobb, de mindenképpen kényelmesebb és hasznosabb is, ha valamit cipelni kellene. 

Mindent összevetve egy kellemes utazásban volt részem, és a Nagyhídnál fel is szálltam a 63-as villamosra, hogy tovább robogjak a Deák tér mellett lévő munkahelyem irányába. 

Ha valakinek lenne jó témája egy stoppos útra, ne habozzon, várom az ötleteket. :)

Nagykovácsiban lakom egy ideje, amit be kell vallanom, egyszerűen imádok. Imádom a dombokat, a nyugalmat, a csendet és a gyönyörű házakat. Először lakom vidéken, annak ellenére, hogy volt már néhány otthonom. 

Amit viszont kevésbé szeretek, az az, hogy rá vagyok kényszerülve a BKV használatára. Lehet (engem is) megkövezni, de nem szeretem. Nem szeretem, hogy megbízhatatlan, hogy kényelmetlen, hogy hideg, rozsdás, koszos, és végképp nehezen tolerálom egyes emberek viselkedési szokásait (amik persze nem csak a bkv járművein vannak, de itt hatványozottan fellelhetőek). Tudom, lehet jönni azzal, hogy Indiában rosszabb, továbbá hogy örök elégedetlen vagyok.  Mindig lehet rosszabb... Én a jobbra törekszem. :)

Eddig végül is csöndben maradhattam, hiszen csak a Budapest-bérletet vásároltam meg 10.000 Ft körüli áron, a kiegészítőt nem. Egyszerűen fölöslegesnek találtam, igazából nem is tudtam, hogy mennyibe kerül. 

Aztán történt egy szép madárcsicsergős téli reggelen, hogy dupla nullás problémák miatt nem tudtam dolgozni menni, azonban páromat lekísértem a buszhoz, hogy bemenjek a boltba ropiért. Megjött a busz, felszállt párom, és még a megállóból láttam, hogy ott áll az ellenőr, a szépen kitűzött igazolványával. 21. század, 5 perccel később már írt párom, hogy bukta van, vészjegy sem volt nála, hisz tényleg nem találkoztunk még ellenőrrel ezen a szakaszon. 

Azóta reggelente razzia van. A legtöbb járaton ott vannak. Utánanéztem, hogy na akkor mennyibe kerülne a bérlet, és amikor megláttam az összeget, úgy éreztem mintha arcon csaptak volna. 9580 Ft-ba kerülne a környéki bérlet, a Budapest bérleten felül. Kettőnknek havi 40k... Brutál... 

Így indult az ötlet, hogy kocsi hiányában elkezdek stoppolni. Mivel zsákfalu, kisebb a kockázat nekem is, a sofőrnek is. A blog a tapasztalataimat hivatott bemutatni, és remélem, hogy sok jó élményben lesz részem.